RÓLUNK


A történetünk egészen 2020-ig nyúlik vissza amikor még Gerendás Cukrászda néven nyitottunk meg Budapest XIV. Kerületében (Zuglóban),ahol szinte azonnal a környéken lakók kedvenc cukrászdájává váltunk. Az idő múlásával azonban álmodtunk egy nagyot, és 2023. Júliusában elköltöztünk Budapest belvárosába,  a IX. Kerületbe (Ferencváros) a Ferenc Körút 30 szám alá, egy új névvel és egy teljesen új tematikával. Itt már Freddo Café&Cake néven debütáltunk , utalva arra, hogy az egykori kedvelt cukrászda mellett itt már a kávéspecialitások, vagy akár a szendvicsek, borok, teák is helyet kapnak a repertoárunkban.

Igyekszünk teljes mértékben egy barátságos, otthonos ,de modern környezetet biztosítani,ahová szívesen beül az ember egy városi séta alkalmával, vagy esetleg egy randira, baráti találkozóra, de kávézónk remek alternatíva lehet üzleti megbeszélések színhelyének ,esetleg családi ünneplésekre is.

Miben "mások" a mi süteményeink, mint azok amiket megkaphatsz egy hagyományos cukrászdában?

Alapvető célunk, hogy túllépjünk a hagyományos, tradicionálisnak nevezhető ízeken, viszont ezzel együtt megtartsuk az alapkombinációkat és ezeket variáljuk.

Sok olyan úgynevezett "új-hullámos" cukrászda van Budapesten, ahol már nem hagyományos süteményeket próbálnak készíteni – ez néha abban nyilvánul meg, hogy akár 5-6 féle olyan ízt kevernek össze, amit mi soha nem láttunk, soha nem kóstoltunk azelőtt.

Süteményeink a jó alapanyagok beszerzésével,finom gyümölcsökkel,vajjal,tejjel,tejszínnel készülnek.

Kínálatunkban cukor-, liszt- ,tojás és tejmentes változatok is helyet kapnak,gondolván azokra is akik valamilyen érzékenységgel /betegséggel rendelkeznek!

© 2023 Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.

Az alapvető sütik elengedhetetlenek weboldal biztonságos és helyes működéséhez, valamint a regisztrációs folyamathoz.
A funkcionális sütik megjegyzik a weboldallal kapcsolatos preferenciákat és lehetővé teszik annak testreszabását.
A teljesítmény sütik figyelik a weboldal teljesítményét.
A marketing sütik lehetővé teszik, hogy mérjük és elemezzük weboldalunk teljesítményét.